Zöld Alma Főz

Igazán régóta várakozik már ez a szegény pogácsa arra, hogy megírjam a receptjét. Ráadásul az idejét sem tudom, mikor írtam utoljára valami jó sütnivalóról. Ebben persze nyilván az is közrejátszik, hogy a nagy nyári melegben nincs lelkierőm bekapcsolni a sütőt. Amikor meg éppen beköszönt az aktuális monszuneső és hidegfront, akkor meg azért nem...

A "porzós pogácsa" név igazán ne riasszon el senkit, de hirtelenjében ez volt az első jelző, ami eszembe jutott róla. Ugyanis mindenféle rendezvényekről rémlett ez a sütemény - ez az, amelyik nem a leveles pogácsa, hanem olyan kellemes sós íze van és szétomlik az ember szájában. No, így már megvan, ugye? :-)

Egyébként egyáltalán nem száraz a tésztája, hiszen bőségesen van benne vaj és tejszín is. Mivel sem élesztő, sem sütőpor nem kell hozzá, így szinte bármikor elkészíthető. És mivel rövid ideig kell gyúrni és pihentetni sem kell, ráadásul igazán hamar megvan. Gyorsan össze kell dolgozni a lisztet, a hideg vajat, a tojások sárgáját, a tejszínt és a sót. A fél centi vastagra kinyújtott tésztát kb. fél órára a hűtőbe tesszük.

Én úgy csináltam, hogy egy sütőpapíron nyújtottam ki, amit egyből a tepsibe tudtam tenni és így tettem be a hűtőbe. Ebből az adagból pont egy nagy tepsivel lett ugyanis. Amikorra már kellően megdermedt, akkor kivettem a hűtőből és egy jó nagy kés segítségével apró, kb. 2 centis kockákra vágtam. A felvert tojásfehérjével megkentem a süteményeket és nagyobb szemű sóval, köménnyel, illetve reszelt sajttal megszórtam a tetejét.

Légkeveréses sütőben 175 fokon olyan 20-25 perc alatt sültek meg, addigra a tetejük is szép színt kapott. És bár csak egy tepsi lett belőle, ez elég kiadós adagnak bizonyult. Aki nem szereti annyira sósan, kevesebb sóval is elkészítheti - mi viszonylag sósan sütünk-főzünk.

Tejszínes-sós aprósütemény
- 37 dkg liszt
- 20 dkg vaj
- 2 tojás
- 1 dl tejszín
- 2 kávéskanál só
- a tetejére: resztelt sajt, só, kömény vagy magvak

Amikor az idei nyár első spenótlevélkéit szüreteltem le, kint a napfényes kertben még csak annyit tudtam róla, hogy sok-sok fokhagyma és tészta társaságában fogom elkészíteni. Gondolataimba és az új-zélandi folytontermő futóspenótba mélyedve csak később vettem észre, hogy egy pók is beköltözött az ültetvénybe... Azt hiszem, én kicsit jobban megijedtem tőle, mint fordítva. Szerencsére mindketten túléltük a találkozást. De azért brrr...

Aztán a lelőhelyről hazavonatozva pontosabban utánanéztem, hogy mire is gondolhattam valójában. Ekkor akadtam Lorien joghurtos-spenótos tészta receptjére. Hát, valami olyasmit kívántam.

Éppen ezért olívaolajat hevítettem, amiben először gyorsan és óvatosan megdinszteltem a felszeletelt fokhagyma-gerezdeket. Nagyon hamarosan rádobtam a megmosott és leszárogatott spenótleveleket, megelőzve, hogy megégjen és megkeseredjen a fokhagyma. Olyan kis aprók és zsengék voltak még akkor a levélkék, hogy nem láttam értelmét annak, hogy felszeleteljem. Hamar levet engedett, ebben pároltam kicsit. Első körben idáig tartott az előkészítés, gyorsan lehűtöttem a fokhagymás-spenótos keveréket.

Aztán másnap, amikor aktuálissá vált a spenótból készítendő ebéd, először a tésztát főztem ki - stílszerűen spenótos szélesmetéltet. Leszűrtem és a frissen főtt tésztát összeforgattam a spenóttal, rövid ideig együtt melegítve őket. Végül pedig nyakon öntöttem a joghurttal és sóztam-borsoztam. Éés, már készen is volt. :-) Sajnos, a fotó sem a színét, sem az ízét nem adja igazán vissza. Pedig nagyon finom volt.

Joghurtos-spenótos tészta
- kb. 25 dkg friss spenótlevél
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 kis pohár joghurt
- 15-20 dkg tészta
- olívaolaj
- só, bors

Ez is olyan "Na ne..." kategória. Hogy ez tényleg finom lehet? Annyira izgalmasan hangzott ez a kombináció, hogy nem tudtam nem kipróbálni. A recept a Szuflé magazin tavaszi számából származik.

A kedvéért még arra is hajlandó voltam, hogy a legnagyobb nyári melegben bekapcsoljam a sütőt... A nagyobb szeletekre vágott kaliforniai paprikát ugyanis ott sütöttem meg, a héjas felükkel lefelé fordítva, 250 fokra előmelegített sütőben, nagyjából 15 perc alatt.

Amíg kicsit kihűltek a sült paprikaszeletek (csak annyira, hogy a vékony héját le lehessen húzni), előkészítettem a fogás többi részét. Például megfőztem a tésztát, apróra vágtam a mentát és felkockáztam a feta sajtot. Aztán egy éles késsel megtámogatva leszedtem a megpirult héjat a paprikaszeletekről, amiket utána kevés olajon megdinszteltem.

Nyakon öntöttem a paradicsomlével (én többet tettem bele, mint amennyit a recept javasolt, mert valahogy kevésnek tűnt), egy kevés sóval és cukorral utánaízesítettem. Beletettem a felaprított mentát is, utána pedig felforraltam. Néhány perces főzés után késznek nyilvánítottam, összekevertem a kifőtt tésztával és rászórtam a feta sajtot. Hát igen, kissé amorffá váltak a kerékformájú tésztakarikák, de ez az ízükön nem látszott meg.

Ez egy újabb olyan recept, amit érdemes volt kipróbálni, nagyon izgalmas és frissítő volt az ízkombináció. 

Sültpaprikás, mentás, paradicsomos tészta fetával
- 1 nagy vagy 2 kisebb piros kaliforniai paprika
- 1,5 dl paradicsomlé
- 1 marék mentalevél
- 8 dkg feta
- só, cukor
- főtt tészta

Adott volt fél kiló friss, szép sárga zöldbab. No de, mi legyen belőle? Jellemző rám, hogy először vásárolok be és csak utána ötletelek otthon, hogy mit is lehet készíteni belőle, a rendelkezésre álló hozzávalókkal kombinálva. Fordítva szerintem sokkal nehezebb lenne, ugyanis mi van akkor, ha találok egy remek zöldbabos receptet, beleszeretek - ugyanakkor nem kapok szép zöldbabot hozzá? Így sokkal izgalmasabb. :-)

Szóval, a zöldbab a hűtőben várta a sorsát, amíg szétpakoltam a lakás különböző pontjain a szakácskönyveimet, jó ötletek után kutatva. Így történt, hogy egy Váncsa- és egy Jamie Oliver kötetben is megtaláltam a "Zöldbab paradicsommártásban" fedőnevű fogást. Kicsit vettem át innen és onnan is részleteket, döntően az egyszerűség jegyében. Ezekből született meg ez a paradicsomos zöldbab.

A megmosott és megtisztított zöldbabot nagyobbacska, 4-5 centiméteres darabokra vágtam. Annyira zsenge volt, hogy még "szakálla" sem igazán volt. Először a szeletekre vágott fokhagymát dinszteltem meg az olívaolajon, utána pedig a zöldbabot. Addig forgattam folyamatosan, amíg "bizonyos értelemben nem ragyogott" (ld. Váncsa). Ez kevesebb, mint tíz percet vett igénybe.

Ekkor felöntöttem a paradicsomszósszal, amit utánafűszereztem sóval és kevés cukorral. Lefedve, lassú tűzön, időnként megkeverve addig főztem, amíg a zöldbab meg nem puhult. És hát ennyi, már készen is van! Pita helyett kenyérrel tálaltam és mert megint a kíváncsiságom győzedelmeskedett, így fotó ismét nem készült. Egyébként szépen nézett ki. :-)

Tényleg nem gondoltam volna, hogy a paradicsom és a zöldbab ilyen jól illik egymáshoz és hogy ilyen kevés hozzávalóból ennyire finom fogást lehet összeállítani. Sima paradicsomlével főzve valószínűleg még egyszerűbb és természetesebb lett volna az íze, ugyanakkor a fűszeres paradicsomos tésztaszósz is jó illett hozzá. Azt hiszem, legközelebb a fokhagyma mellett a Váncsa által javasolt vöröshagymát is bele fogom tenni.

Paradicsomos zöldbab
- 50 dkg zöldbab
- 1 üveg paradicsomos tésztaszósz vagy paradicsompüré
- 1 dl olívaolaj
- 8 gerezd fokhagyma
- só, bors

Ha lenne olyan kategória, hogy "na ne...", akkor ez a recept biztos oda kerülne. Már jó ideje szemezek vele, most azonban olyan ellenállhatatlanul szép cseresznyét láttam a piacon, hogy úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy kipróbáljam. Magam sem értem, miért, de mindig is vonzottak az édes-pikáns ízkombinációk. De elsőre azért furán hangzik együtt enni a lilahagymát és a cseresznyét, nem? Pláne köretként.

Most mégis ez történt, határozottan érdekes kaland volt. Kimagoztam a cseresznyét, utána apró kockákra vágtam a lilahagymát, a zöldhagyma zöldjét pedig nagyon vékonyra karikáztam. És ha már annyira benne voltam a szeletelésben, apróra vágtam a petrezselymet is. Ezeket mind jól összekevertem - szerintem ezt kézzel a legegyszerűbb megtenni. Sóval és frissen őrölt borssal fűszereztem.

A saláta öntetéhez pedig a mézet és az olívaolajat kevertem össze nagyon alaposan, utána ráöntöttem a gyümölcsre és még egyszer jól összekevertem a salátát, mielőtt néhány órára a hűtőbe száműztem volna, hogy összeérjenek az ízek.

Pár órás várakozás után kisütöttem a currys olajban pácolt tofuszeleteket a fogás másik részeként. Az az igazság, hogy már jó ideje kerülgettem a natúr tofut a hűtőben. Ha máshol eszem ilyet, mindig nagyon ízlik, attól viszont tartottam kicsit, hogy nekem hogyan fog sikerülni az elkészítése, elsősorban a fűszerezése. Hát, maradok annál, hogy mások azért jobban csinálják. :-)

És bár mostanában sokan kérdezik, hogy vegetáriánus vagyok-e: nem, kérem szépen, én egy olyan húsevő vagyok/lettem, aki sok zöldséget eszik. Ez tehát az oka annak is, hogy ennyire elárasztották a blogot a zöldséges receptek. Visszatérve a cseresznyesalátához: finom volt, bár legközelebb bátrabban fogom fűszerezni. Hozzá a sült tofu már nem volt olyan kiemelkedően finom... (Nem volt rossz, de azért nem volt az igazi sem.) Sült csirkecombot, esetleg sült halat viszont el tudnék képzelni a helyére, szerintem ezek jól illenének hozzá.

Lilahagymás cseresznyesaláta
- 50 dkg cseresznye
- 1 közepes fej lilahagyma
- 2 újhagyma zöldje
- egy kis marék petrezselyem
- olívaolaj
- só, bors

Itt a múltkori mentás zöldborsópüré párja, a mentás zöldborsó-krémleves. Ez is Jamie Olivertől és persze ez is mennyei... Amit viszont azóta se értek: hová tűnt belőle a sárgarépa? Úgy külön nem lehetett kiérezni a zöldséges egyvelegből az ízét és az összeturmixolás után a színe sem látszott. De hogy belekerült a levesbe, az tuti!

Igazából egyszerű leves ez, egyedül az előkészítő munkálatok igényelnek kisebb erőfeszítést. Merthogy (természetesen a zöldborsó kivételével) mindent szépen fel kell karikázni hozzá. Utána kevés olajon meg kell futtatni a sárgarépát, a szárzellert és a hagymákat. Folyamatos kevergetés közben nagyjából tíz percnyi pirítás után, amikorra már megpuhult a sárgarépa, kell felönteni a kb. 1 liter vízben feloldott leveskockákkal. Sőt, a zöldborsót is ekkor adjuk hozzá.

A forrástól számítva további tíz percig főzzük kis lángon és várjuk, hogy megpuhuljanak a borsószemek. Ha ez megvan, beletépkedjük a mentaleveleket, valamint sót és borsot is adunk hozzá és botmixerrel jó alaposan összetörjük. Lehet még hozzá mindenféle extrákat adni, én simán levesgyönggyel tálaltam. Az az érdekes benne, hogy külön-külön nem igazán érezni ki belőle az összetevők ízét, összességében viszont izgalmas az ízek keveredése.

Mentás zöldborsó-krémleves
- 40 dkg zöldborsó (még mirelit)
- 2 kisebb sárgarépa
- 2 szál szárzeller
- 1 közepes póréhagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- olívaolaj
- 2 leveskocka (nálam: bio zöldség-)
- 1 marék friss mentalevél
- só, bors