Zöld Alma Főz

Tavaly karácsonykor életemben először volt bátorságom nekiállni a szaloncukorgyártásnak, miközben évek óta gondolkozom rajta és olvasom a karácsony előtti hetekben mások receptjeit. Bár a sors sokáig az ellen dolgozott, hogy legyen idő nekilátni, de végül csak sikerült. A marcipános változat elsőre túl nagy kihívás lett volna, meg arra még rá kell beszélni a többieket, hogy ők azt ugye nagyon szeretik. :-) Ezért készült elsőre meggyőzésképpen csak háromféle: az egyébként nagy kedvenc a kókuszos, egy cukormentes diós-narancsos, valamint egy kísérletezősebb mogyoróvajas.

Nem állítom, hogy gyorsan megvan, mert bár a "belsejét" hamar össze lehet állítani, a szaloncukrok formázása, csokiba mártása és egyenként való becsomagolása elég aprólékos folyamat... Ehhez a szaloncukor-gyártós manufaktúrához tehát tanácsos egy megbízható és nagyon-nagyon kitartó kuktát segítőtársnak választani! Meglehet, hogy közben még arra is rájövünk, hogy az ő szaloncukrai pofásabban néznek ki. :-)

A kókuszos szaloncukor esetében mindössze annyiból áll az előkészítés, hogy összekeverjük a hozzávalókat, azaz a kókuszreszeléket és a porcukrot. Az eredeti recept rózsavizet írt "fűszerezésként" én vanília-esszenciát használtam helyette. Az ásványvizet érdemes óvatosan, kis mennyiségben adagolni, egészen addig, amíg formázható masszát nem kapunk. Ekkor 1-2 órát pihentetjük a hűtőben.

Utána: Szaloncukor-szerű formákat próbálunk összeállítani belőle, amit gőz fölött olvasztott étcsokoládéba mártunk. Belátom, hogy gőz fölött tényleg jobb lesz az állaga, mintha a mikróban olvasztanánk... (Merthogy persze mikróban olvasztottam, akkor sűrű volt, kevertem hozzá vizet, akkor jó, de túl meleg, aztán pont jó, aztán picit hideg és sűrű, azaz megint melegíteni kellett... Ráadásul a kész szaloncukrokra sem dermedt vissza szépen a felhígított csokoládémáz.)

Csokoládémázba mártogatni egyébként lehet kiskanállal, süteményes villával, kézzel, kinek melyik szimpatikus. A lényeg: mindenhol fedje be a csokoládé a szaloncukrokat. Hűvös helyen, sütőpapíron száradtak egy éjszakán át, utána már csak a csomagolás van hátra.

Sütőpapírral és alufóliával egészen jól lehet reprodukálni az igazi, békebeli szaloncukor-kinézetet (a vékonyan bevagdosott papírvéget leszámítva). Fotó sajnos nem készült. Az íze viszont valami fantasztikus lett, töményen kókuszos, az édességét pedig az étcsokoládé keserűsége ellensúlyozta.

Kókuszos szaloncukor
- 20 dkg kókuszreszelék
- 20 dkg porcukor
- 1 teáskanál vanília-esszencia
- ásványvíz
- 20 dkg étcsokoládé (60-70%-os)

És akkor a kenyér után a bagett, szintén Jamie Oliver-től - ez készült a kenyértészta másik feléből, ennek részletei itt.

Fogtam a fél adag kenyértésztát az első kelesztés után és három cipónyi adagra bontottam. A cipókat megpróbáltam hosszúkásra húzni, hengergetni, a lehető legkíméletesebb módon. A tetejére kanállal elosztogattam a sült hagymát.

A sült hagymát úgy készítettem el, hogy olívaolajat hevítettem, ebben rövid ideig sütöttem a fokhagymaszeleteket és a (mirelit) kakukkfüvet. Utána hozzáadtam a nagyon vékonyra szeletelt lilahagymákat és lefedve kb. 5 percig pároltam. Fedő nélkül sütöttem tovább, hogy el tudjon párologni a hagyma leve, majd sóval-borssal fűszereztem és egy kevés balzsamecetet is öntöttem rá. Utóbbit azért, hogy némileg ellensúlyozza a sült hagyma édes, karamellizálódott ízét.

Szóval ezt pakoltam a bagett-kezdemények tetejére és így kezdtük meg a második, jó félórás kelesztési szakaszt. 175 fokra előmelegített légkeveréses sütőben 20 perc alatt sült meg, a végefelé nagyon kellett vigyázni, hogy a bagett már elkezdjen aranybarnává válni, viszont a hagyma ne nagyon égjen rá a tetejére.

És a végeredmény? Alul "rendes" kenyéríz, felette pedig édes-sós fűszeres sült hagyma. A kettő együtt? Mennyei, akár magában, melegen, akár bármihez köretnek...

Hagymás bagett
- fél adag kenyértészta
- 2 közepes fej lilahagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál olívaolaj
- fél marék kakukkfűlevél
- só és bors
- 1 teáskanál balzsamecet

Huhh, jó hosszú időre eltűntem, de egyéb írnivalóim miatt eddig egyszerűen nem volt energiám a folytatásra, nagyjából mostanra sikerült kiheverni... Egyébként nem volt könnyű kitalálni, hogy az azóta eltelt időből melyik receptet írjam meg először, végül azt választottam, amire leginkább büszke vagyok, azaz: az első kenyerem.

Egyszerűen az történt, hogy nem volt itthon több kenyér, a boltig meg hosszú lett volna az út. Mivel volt itthon liszt és élesztő is, kézenfekvőnek tűnt a gondolat, hogy a dagasztógép bevonásával belefogjak a kenyérbe. Meg amúgy is vágytam arra a jó érzésre, amit a kelttészta ad, azaz, amikor tulajdonképpen semmiből egy élő anyagot, lélegző szövetet lehet létrehozni. :-)

Mivel instant élesztőt használtam, így szerencsére nem kellett az élesztő felfuttatása miatt aggódnom. A víz kivételével mindent összekevertem egy jó nagy tálban és több adagban adtam hozzá a vizet. (Na jó, így utólag bevallom, eredetileg csak fél adag kenyértésztát akartam készíteni, viszont a víz mennyiségét elfelejtettem megfelezni... Mentettem a menthetőt, így átdolgoztam teljes adaggá, az egyik feléből készült a kenyér, a másikból pedig hagymás bagett.)

A robotgép dagasztókarja pár perc alatt megküzdött a kenyértésztával, akkor nyilvánítottam elkészültnek, amikor már szépen elvált a táltól és a keverőlapátoktól is. Ezután bucit formáltam belőle, beliszteztem a tetejét és egy konyharuhával lefedtem a tálat. Jó fél órán át kelesztettem.

Ennyi idő alatt, ha nem is a kétszeresére, de látványosan megnőtt a tészta mennyisége. Gyorsan, rövid ideig átdolgoztam, utána pedig megpróbáltam kenyér formájúvá dolgozni, fogalmazzunk úgy, hogy mérsékelt sikerrel. Másodjára már egy óráig kelesztettem, végül pedig vizes kézzel átsimogattam a tetejét. Azt hittem, ettől lesz szép barna, ropogós, nos nem igazán... Még keresem a megoldást.

200 fokra előmelegített (légkeveréses) sütőben kb. fél óra alatt sült meg. Döbbenetes, de belül tényleg úgy nézett ki, mint egy igazi kenyér, tele lyukacskákkal a levegő-buborékoktól, meg minden. :-) És az íze is olyan volt, ráadásul napokig finom puha maradt... :-)

Izé, fotó sajnos nem készült, ami abból a szempontból nem is baj, hogy kicsit amorf bucimnak elég fehérkés lett a teteje, ezen még dolgoznom kell. Különösen Limara kenyereit nézegetve...

Kenyér alaprecept
- 1 kg (kenyér)liszt
- kicsit több, mint 6 dl víz
- 3 dkg friss élesztő vagy 1 kg liszthez elég instant élesztő
- 2 evőkanál cukor
- 2 csapott evőkanál tengeri só
- kevés liszt a hintéshez

Bár már ősz van, mégis itt van még a nyár, vele együtt a zöldségözön... Azóta erre az időszakra vártam, amióta karácsonykor megkaptam Váncsa Istvánnak a valójában nem is létező mediterrán konyháról írt könyvét. Most egy ratatouille-szerű zöldséges fogást készítettem el belőle, hogy felavassam a cserépfazekamat. :-) Na jó, nem teljesen autentikus a feldolgozás, mert az okrát kihagytam belőle.

Viszont az összes zöldséget megtisztítottam (a krumplit persze meghámoztam) és felszeleteltem, a külön kis zöldséghalmokat pedig a következőképpen rétegeztem a cserépfazékban: A tál aljára a paradicsomszeletek felét tettem, majd megsóztam őket. Erre jött a krumpli, a cukkini, a padlizsán (és ha van, az okra), minden réteg között sózással-borsozással. Azért csak csínján, nehogy a végén, összeadódva hirtelen sok legyen. :-)

A tetejére jön egy kevés fehérborecet (én ezúttal balzsamecettel helyettesítettem), illetve a hagymák, a paprika és a petrezselyem keveréke. Végül pedig ne feledkezzünk meg a paradicsom másik feléről! Ezzel így csurig megtelt a cserépedény is, szerencsére az olívaolaj még pont elfért a tetején. Lefedtem és nem túl meleg sütőben (mondjuk 150 fokon) jó két óra alatt megsütöttem. Csodák csodája: összeesett és összesült benne minden. Bár legközelebb lehet, hogy szeletelés helyett inkább kockázni fogok mindent, mert úgy valószínűleg még jobban szét tudna sülni a cserépedényben.

Briam
- 50 dkg padlizsán
- 60 dkg paradicsom
- 50 dkg burgonya
- 50 dkg cukkini
- (50 dkg okra)
- 2 evőkanál borecet (vagy balzsamecet)
- 1 póréhagyma, felkarikázva (vagy 1 nagy fej vöröshagyma)
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1 paprika, felkockázva
- 1 csokor, finomra vágott petrezselyem
- 2 dl olívaolaj
- só, bors

Tulajdonképpen nem is igazi leves, hiszen főzni sem kell - viszont hamar elkészül és nagyon finom. Mindössze annyi dolgom volt vele, hogy megmostam a gyümölcsöket, meg persze kimagoztam (a szilvát) és kicsumáztam (a körtét) és (részben) összeturmixoltam.

Persze, meg is lehetett volna hámozni, viszont szerintem jó íze van a gyümölcshéjnak, arról nem is beszélve, hogy szép árnyalatot ad a "levesnek". Most a körtéket és egy szilvát turmixoltam össze, mézzel és szerecsendióval fűszereztem, a többi szilvát pedig a tetejére daraboltam "levesbetétként".

És ennyi, kész. Még sokféleképpen lehet variálni, ezekre a következő hetekben fogok sort keríteni.

Körteleves mézzel és szilvával
- 3 körte
- 4  szilva 
- 2-3 evőkanál méz ízléstől és a gyümölcsök érettségétől függően
- szerecsendió, fahéj stb.

Ez eredetileg egy csípős paprikából készült recept volt a Váncsa-könyvben, én viszont csípés-mentesítettem. Megmostam és nagyobb szeletekre vágtam a paprikákat, utána pedig a héjas felükkel lefelé egy tepsibe pakoltam őket és a sültpaprikás-fetás-mentás tészta receptjéhez hasonlóan 250 fokon jó negyed óra alatt megsütöttem. Lehet grillezni stb. is, a lényeg, hogy megfeketedjen a paprika külső kérge, mert így könnyebb lesz meghámozni.

Utána kicsit hagytam pihenni (lefedve), majd amikor már langyosra hűlt, óvatosan lehúztam a vékony héjakat a paprika-szeletekről. Apróra kockáztam a sült paprikákat (kivételesen, a recept kérése alapján mellőztem az aprítógépet és a botmixert is), utána pedig hozzákevertem a többi hozzávalót is.

Jól behűtöttem és rozskenyérre kenve tálaltam. Mivel petrezselyem nem volt itthon, így nem próbáltam meg finomra vágott petrezselymet szórni a tetejére tálaláskor, no de majd legközelebb. Így is nagyon érdekes volt az ízek keveredése: a sült paprika édessége, a feta sajt sóssága és a citromlé savanyúsága jól kiegészítették egymást. Ilyen nagy melegben, mint a mostani, igazán finom vacsora lehet belőle.

Fetás sültpaprika-krém
- 2 kaliforniai paprika vagy akár kápia-paprikával vegyesen
- 25 dkg feta
- 2 evőkanál olaj
- fél citrom leve
- bors és egy kevés só