Az ilyen esős-borongós hétvégéknek, mint a tegnapi vasárnap kötelező tartozéka valami finom sütemény. Ma a búvártúrósnak nevezettre esett a választás. Annyi eltéréssel az eredeti recepttől, hogy tepsi helyett a múltkor hirtelen felindulásból vásárolt őzgerinc-formákban sütöttem meg. (Hosszú volt a sor a pénztárnál, én meg nyűgös voltam. Aztán megláttam a kezem ügyében és még nem volt nekem ilyenem. Most már van és jó eséllyel sok édes és sós finomságot fogunk még együtt készíteni.)
A búvártúrós egy nagyon egyszerű kevert sütemény, érdekessége, hogy szódabikarbóna kerül bele lazítóanyagként. A nevét onnan kapta, hogy a túrós krém klasszul belesüllyed a kakaós tésztába. Igazából azért is próbáltam ki az őzgerincben, mert így több lehetősége volt merülni.
Az eredeti recept egyébként mazsolát javasol még a túrós részhez, de találkoztam már meggybefőttes változattal is. És igazából el tudnám képzelni rumba áztatott aszalt sárgabaracckal is, esetleg egy-egy pötty málnalekvárral. De mindezek helyett nagyon kevés rumot tettem csak a túróhoz. (Nem házi túró, de viszonylag laza, krémes fajta, félzsíros.)
Riasztónak tűnhet a hozzávalók viszonylag hosszú listája, de tényleg egyszerű süteményről van szó. Itt vannak képen is. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, mennyire meglepődtem, hogy egy nagy szupermarketben vasárnap délelőtt nem lehet Rama margarint kapni, csak Ligát, abból is csak néhány darab volt összesen.)
A rendes szakácskönyvek mindig felhívják a figyelmet még az általános, főzésről szóló bevezetőben, hogy mindig minden hozzávalót és szükséges konyhai eszközt készítsünk elő, mielőtt nekivágunk az ételkészítésnek. Hát, ennek azért némileg határt szab a konyha mérete, de amúgy tényleg hasznos szokás mindent összekészíteni. Már csak azért is, mert így legalább gyanakszik az ember, ha valami még mindig elöl van, közben pedig már (elvileg) minden benne az edényben... (Csináltam már lecsót mindenféle zöldségekkel, ám tojás nélkül szétszórtságomban - amúgy nem is lett rossz.) Most büszkélkedek itt az összeszedettségemmel, miközben igazából elfelejtettem megolvasztani a vajat a túrós krémhez. Bár, végül is, nem is lett volna rá szükség, mert mindent jó előre kikészítettem, hogy átmelegedjenek - ugyan ez nem kelttészta, mégis észrevettem rajta, hogy jobban szereti a tészta, ha nem jéghidegen keverem össze a hozzávalóit.
De vissza a recepthez: össze kell keverni a hozzávalókat jó alaposan, két szép nagy tálban. Aztán a tésztát kizsírozott (vagy margarinnal kikent) és belisztezett tepsibe kell önteni (az eredeti recept 30*35 cm-est javasol). A túrós krémet pedig rá kell kanalazni apró halmokban, hogy bele tudjanak süllyedni a tésztába. 200 fokon körülbelül 30 perc alatt kész, előmelegített sütőbe kell tenni. (Én még kísérletezek, hogy a légkeveréses sütőben ez pontosan hány fokot és percet jelent. Tényleg, egyszer lehet, hogy róla is írok majd.)
Az őzgerices kísérlet végül nem sikerült rosszul, de meglepően megtelt a két forma a tésztával és a túrós krémmel (szép türelmesen rákanalazgattam az apró halmocskákat, amíg felfűtött a sütő, de végül kiderült, akár rá is simíthattam volna).
Szép lassan süldögélt, közben elkezdett kiemelkedni az őzgerincből a tészta... de végül nem lett gond belőle. A széle szépen megpirult, meg egy picit a túró is, de végül szépen átsült mindenhol.
Az őzgerinceknek azért kellett az egy óra sütés, de cserébe ilyen szép szeletek lettek belőle. Viszont csak azoknak ajánlom a kipróbálását, akik bírják idegekkel, hogy vajon nem fut-e ki a formából a tészta, amíg sül; átsül-e rendesen stb. :-)
Hozzávalók
Tésztához:
- pici reszelt citromhéj
- esetleg kevés rum
